dentsu International kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: dentsu International
A nehézségek ellenére is közel kilenc százalékkal nőhet idén a globális reklámpiac
A dentsu International által közzétett legfrissebb, a világ közel 60 országára kiterjedő előrejelzés szerint a globális reklámköltések összértéke idén várhatóan meghaladja a 738 milliárd dollárt, ami 8,7 százalékos növekedést jelent az előző évi 679 milliárd dollárral szemben. Tovább nő a digitális reklámok részaránya, amely ebben az évben már elérheti az 55,5%-os szintet.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.